Főnix 5

- Kicsim esetleg kérd meg Kristent, hogy vegyen fel, de inkább majd én hozlak!
- Nem! Kris kejj! Őt szejetném vegyéj fejj jétsziii!  - nyújtotta ragacsos tappancsát Kris felé.
- Na gyere te nagy lány menjünk lassan haza felé - mondta és mosolyogva felemelte az ölébe.


Végig néztem ahogy Kristen gondosan behelyezi Beckyt a gyerekülésbe és ezt a kislányom minden ellenkezés nélkül hagyja. Ránézettem az órámra egy óra fele járt az idő, azaz lassan szundi idő lesz a kicsi számára. Kris még egy puszit nyomot Becky sebére lányom ezt hangos kacajjal jutalmazta majd beült az anyós ülésére. Én is követtem és indítottam lefekvés előtt még meg kell etetnem Beckyt és lassan Kris is egyedül szeretne már lenni. Vagy még sem? Ahogy a lányommal bánt az olyan volt, mintha valami kötelék lenne köztük, de ennek nem szabad túl szorosnak lennie. Most Becky sem volt annyira cserfes elfáradt az állatkertben de ezt egyből megcáfolta amikor megszólalt:
- Becky éhes! - jelentette ki. Felhúztam a szemöldököm régen beszélt már így amikor először megszólalt akkor is E/3 -ban beszélt magáról és azt hittem erről leszokott. Rá néztem Krisre és láttam ő is ráncolja a szemöldökét.
- Mit szeretnél enni kicsim? - kérdeztem meg és a visszapillantó tükörből néztem rá.
- Hambujgejt!
- Akkor hát a Mc'donalds marad - mosolyogtam rá és vártam a hatást az üdvrivalgás nem is maradat el. Majd Kristen felé fordultam:
- Nem baj?
- Nem-nem - rázta meg a fejét.
Az út további részében mindhárman csendbe maradtunk. Lányom az utat nézte ahogy Kris is én meg felváltva őket. El se hiszem, hogy ez a nő aki itt ül mellettem egy nap alatt, boldogabbá varázsolta az életem és mégis így volt. Amire megérkeztünk Becky már el is felejtette a kis balesetet az állatkertben. Kiszedtem Beckyt a gyerekülésből és a lábára állítottam.
- Nagy lány vagy, úgyhogy nem kell téged cipelni, jól gondolom?
- Igen apu! - bólogatott majd felém nyújtotta az egyik kezét a másikat meg Kris felé. És elindultunk befelé. Nagyon tetszett, hogy Kris zokszó nélkül elviselte a gyorsétteremben lévő cirkuszolást, a visongó, kiabáló gyerekeket és az ideges szüleiket. És ami a legfurcsább volt Becky egy kis angyal volt, minden szóra hallgatott igaz azt el kell ismernem, hogy nem az én szavaimra hanem inkább Kristen szavaira és ismét megijedtem, hogy ebből nagy baj lesz, ha Kris elmegy már pedig ez a mai nap elkerülhetetlen.
- Kris ma este is te füjdetsz?
-  Nem kicsim, ma nem - mondta majd rám nézett és a szemiben láttam a felvillanó szomorúságot amit hamar eltüntet, lehet, hogy nem is volt ott? Már semmiben nem voltam biztos.
- Káj akkoj majd te ojvasoj nekem mesét jó? - tudtam, hogy ebből nagy baj lesz mégsem tudtam a beszélgetés menetét megállítani valahogy le fagytam.
- Nem hiszem mivel én ma már alszok veletek vissza kell mennem a szállodába! Tudod én csak vendég voltam nálatok mert nagyid meghívott.
- De én nem akajom, hogy ejmenj - szipogta - apu szoj máj já, hogy majadjon! - kérte kislányom esdekelve és már az első könny cseppek is kibuggyantak szomorú szemiből. Nem láttam még ilyen keservesen sírni mégsem tudtam megvigasztalni csődöt mondtam. Ezzel szemben Kristen egyből felkapta az ölébe Beckyt és ott ringatta.
- Ne sírj Becky, hisz tudod nagy lány vagy és amúgy is ott lesz neked apukád meg a nagyi mag nagypapi.
- Én téged akajak - kiabálta lányom és kiakart szakítani magát Kris öleléséből, körbe néztem senki sem figyelt ránk hisz a hiszti egy Mc'donalds-ba megszokott volt csak az a baj, hogy kislányom nem hisztizett szomorú volt nagyon - Apu! Kris nem szejet engem! Beckyt senki nem szejeti! - kezdet szívszaggató sírásba és akkor rá jöttem , hogy az én lányom és nekem kell megvigasztalni és egy őrült gondolat kúszott bele elmémbe.
- Ne aggódj szívem Kristen hozzánk költözik - kijelentésemet néma csend követte lassított felvételként láttam, ahogy Becky felém fordul arcán egy hatalmas mosoly jelenik meg, míg ezzel egy időben Kristen szeme elkerekedett. És szólásra nyitotta a száját jobbnak láttam megelőzni ezt - Mármint úgy értettem, hogy addig amíg itt időzik nálunk Londonban.
- Rob... nem hiszem... - de itt félbeszakítottam.
- Kris... - mondtam és egyből lányom felé néztem ő is értette a célzást és Beckyre nézett, a kis szeméből megint előtörtek a könnyek. Kristen maga felé fordította.
- Szeretnéd ha veletek maradnék?
- Igen - szipogta.
- Jól van kicsim ha apud megengedi és nem zavarok akkor veletek maradok, de csak 2 hétig ezt tudnod kell, hogy tovább nem maradhatok mert a munkám vissza vár Los Angelesbe és akkor nem szabad szomorúnak lenned. Megígéred nekem, hogy akkor nem fogsz sírni?
Becky hevesen bólogatni kezdett mire Kristen elnevette magát. Amikor rám nézet én egy néma köszönöm-öt formáltam ajkaimmal mire egy "nem tesz semmit" fejrázást kaptam cserébe tőle.
Evés közben folyton őket bámultam előre féltem, hogy mi lesz ha Kris el megy majd és nem csak Becky miatt. Egy furcsa érzés járta át a testemet meg kívántam Kristent, ha tehetem itt és most magamévá teszem, de sajnos se a hely sem az idő nem tette ezt lehetővé. Mégsem tudtam a helyemen ülni eggyel arrébb ültem így most pontosan Kristen és Becky mellé kerültem. Már nem tudtam a cselekedeteimet megmagyarázni oda hajoltam Beckyhez és egy csókot nyomtam a szájára. Nem számítottam el magam mert kicsi lányom nem hagyta annyiban:
- Kris is akaj csójkot - kacagott fel az én arcomon egy hatalmas mosoly terült el ami Kristen figyelmét sem kerülte el.
- Nem kicsim...most nem szeretnék csókot - vágta rá durcásan mire vigyorognom kellett még jobban.
- Apu adsz Krisnek csójkot? - kérdezte
- Igen, adok - mondtam neki mosolyogva Kris nagyon mogorva arcot vágott és amikor közel hajoltam hozzá, a szánk alig pár centire volt egymástól amikor halkan oda súgta:
- Ezt még megbosszulom!
De már nem tudtam magamat kontrollálni és megcsókoltam. Persze most sem voltak a körülmények megfelelőek ezért egy gyengéd és szenvedélyes csóknál tovább nem akartam menni mégis amikor vissza csókolt majd elvesztettem a fejemet, de muszáj volt elengednem. Amikor kinyitottam a szemem egy gyönyörű ám zavart tekintettel találtam szembe magam, a szempárban ugyanazt olvastam ki mit amit az én szememből sugárzott színtiszta vágyat! 
- Akkoj vejünk majadsz?
- Igen Becky de csak 2 hétre - nézett az én szembe. Tudtam, hogy tudatni akarja, hogy el kell fogadnunk neki mennie kell és most úgy éreztem el tudom majd engednem és el is kell engednem.
- Hát akkor menjük el a cuccodért a szállodába, hogy ne kelljen kétszer kocsikázni, jó?
- Nem kellene előtte megkérdezni Claret, hogy nem zavarok esetleg?
- Nagyi szejetet téged ahogy én!
- Tudom kicsim de nem illik kész tények elé állítani az embereket!
- Mijért nyem?
- Igazából nem tudom a felnőtteknél ez a szabály.
- A felnyöteknek hülye szabáyi vanyak.- húzta fel pici orrát
- Rebecca Yvonne Pattinson nem szabad káromkodni - szóltam.rá szigorúan nem is tudom hol tanulja ezeket.
- Menjünk mert a kisasszonynak még szundiznia is kell!
- Csak is akoj ajszok ha Kris is vejem ajszik!
- Nem! - jelentettem ki mert tudtam, hogy most kell leállítanom ezt a túlzott ragaszkodást.
- De!
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
- De!
- Nyem! - elmosolyodtam éreztem, hogy beleseik a csapdájába
- Jól van meg egyeztünk te mondtad akkor NEM - hangsúlyoztam azt az aprócska kis szót. Kristen hangos kacaja töltötte be az egész teret és én vagy századszorra is megállapíthattam, hogy gyönyörű ilyenkor
- Apuuuuu jétsziiiiiiiiiiii
- Beck NEM! - kezdtem egy kicsit ideges lenni és  mintha ezt Kris is észre vette volna megsimogatta jobb kezem nyugtatatás képen hát mit mondjak....most már más miatt remegtem...
- Menjünk...és Becky veled alszom, ha rendes kislány leszel hazáig!
- De akkoj vejem ajszoj -kényeskedett még jobban.
- Veled- jött a végszó és már Kris a kocsiba tette bele. Egy óra alatt meg jártuk Krisnek nem volt sok bőröndje csak kettő a nővéreim  két hétre minimum öt bőrönddel indultak volna el. Tetszett, hogy nem ruha mániás. Amikor haza értünk anya kitörő lelkesedéssel fogadta a tényt, hogy Kristen nálunk fog lakni. Sőt hozzá tette, hogy ezt már ő is javasolni akarta azon kívül, hogy szereti Kristent mit szólna Jules a lánya egy szállodába lakik miközben legjobb barátnője itt lakik.  Mindannyian meg mosolyogtuk anya szóáradatát. Kristen elvitte Beckyt pancsolni, mert kislányom ezt is kiharcolta alvás előtt. Eszembe jutott, hogy igazából még jóformán semmit nem tudok erről a nőről csak annyit, hogy az érzékeim igen ki vannak rá hegyezve.
Úgy döntöttem, hogy anyától fogok érdeklődni. A konyhába sütött így a pult mellé ültem kávézni, de anyát nem lehet átverni.
- Mit akarsz Rob?
- Á, semmit.
- Lehet, hogy öreg vagyok de nem hülye Kristenről a  akarsz kérdezni valamit?
- Igen - felesleges lenne vetítenem erre rá jöttem az utóbbi 28 évben - Nem tetszik ez a túlzott ragaszkodás amit Becky produkál feléje. Félek, hogy össze fog törni ha elmegy...
- Ha elmegy... - mondta.
- Ezt miért mondod anyu?
- Nem vagyok vak fiam azért...
- Nem értem mit akarsz ezzel mondani - túrtam bele hajamba...rossz szokás.
- Olyan vagy mint apád -sóhajtotta.
- Nem értem anyu, a munkája miatt van itt és két hét múlva megy vissza...tényleg azt sem tudom mit dolgozik te igen?
- Persze, fiam!
- El is mondanád anya? - kezdtem megint ideges lenni hisz direkt húzza az agyam.
- Gyermek pszichológus egy  Los Angeles-i magán klinikán.
- Gyermek pszichológus? Nem véletlenül bánik így a gyerekekkel! - gondolkodtam el rajta, hogy viszonyul Beckyhez.
- Az biztos, hogy jó anya lesz belőle - somolygott anya.
- Igen! Felmegyek megnézem Beckyt, hogy elaludt-e.
- Na meg persze Kristent, ugye fiam?
- Mivel együtt alszanak muszáj lesz.
Ilyen gyorsan még sose értem fel amikor beléptem elmosolyodtam a látványon az én kis drágám Kris  vállán aludt át ölelve. Nem akartam bemenni mert láttam, hogy Kris is alszik. Épp ki fordultam amikor egy halk hang megszólalt:
- Tudod azt a csókot még megbánod nem szabad a gyereket felhasználni...- lassan vissza fordultam és Kris gonosz mosolyával találtam szembe magam.