2011. november 19., szombat

5. fejezet

Sziasztok!
Bocsánat, bocsánat nem gondoltam, hogy ennyit kellesz kihagynom, de sajnos így alakult! Nem vesztegetem az időtöket szóval heti rendszerességgel lesz friss, mindig előre fogom jelezni melyik nap. Sajnos pontos időt nem tudok adni mert suli mellett dolgozom is és nem tudom mikor lesz időm meg írni. De megpróbálkozom a szombat esti frissekkel!
puszi becca20


 

Kristen egész délután pihent, nem volt kedve vacsorázni de nem akart bunkó lenni szóval sok választása nem volt. Nem gondolta, hogy erre felé még ilyenkor is ilyen perzselő hőség van, ezért egy egyszerű bő zöld zsák ruhát vett fel ami vörösesbarna  hajszínéhez különösen ment. Harangszóra  vágott át az autók között, aztán egy kisebb olajfaligeten, egészen a konyhakert teraszáig, ahol a népes család már várt rá. Nem szeretett a középpontban lenni, kislányos zavarában észre sem vette, hogy a parkolóban ott áll egy piros bőrüléses, ezüstszínű sportkocsi.

- Ashley és Jackson  négy hónapja jegyesek - világosította fel Melanie Kristent, és letett az asztalra egy fekete, zöld olívabogyókkal, paradicsommal, grillezett zöldpaprikával megrakott tálat meg egy borospoharakkal teli tálcát - Jackson egy nagy bankban dolgozik, de nemsokára New Yorkba vagy Londonba helyezik. Ashely nem tart vele...
- Hogy-hogy - mormolta szórakozottan Kristen. Képtelen volt levenni a szemét arról a magas férfiról, aki épp akkor lépett ki a házból, karján a nagymamával, Zoe Mainnel.
A férfi a szabad kezében egy üveg vörösbort szorongatott.
Negédes mosollyal üdvözölte a vendéget, és a mennyaszonya szeme láttára, a kelleténél jóval hosszabb ideig szorongatta a kezét.
- Optikai csalódás, vagy tényleg összementél, amióta nem láttalak, de régen is elég pici voltál! - mondta Ashley az asztal túlsó végéről, felemelve jobb kezét, hogy Kris megcsodálhassa vadonatúj briliánsgyűrűjét.
- Szeretem a pici, törékeny nőket! - vigyorgott Jackson - Minél törékenyebb, annál jobb.
Krisnek most már feltűnt, hogy Ashley vőlegénye leplezetlenül udvarol neki, és ez megrémisztette. Amikor azonban a férfi kezét a karjára  téve, nedves cuppanós puszit nyomott az arcára, úgy érezte, nyomban megnyílik alatta a föld.
De jó lenne most azonnal elájulni! - gondolta zavartan. Akkor nem kellene tűrnie ennek a gátlástalan pasasnak az érintését. Ha Jackson nem száll le rólam, kénytelen leszek valami radikális módszerhez folyamodni, ha nem akarom, hogy Ashleyt magamra haragítani, futott át az agyán épp akkor, amikor észrevette, hogy Robert - mert természetesen ő volt a magas férfi - gondterhelt arckifejezéssel bámulja őt.
- Épp most akartam szólni, hogy gyere már le - üdvözölte Robot Melanie. KIvette mostohafia kezéből a borosüveget, és megkérte a férjét, hogy töltse tele a poharakat. - A hölgy Kristen Stewart, Niki húga - közölte, és a mellette álló lányra mutatott.
Kris belenézett Zoe szemébe, és igyekezett megőrizni hidegvérét. Sejtette, hogy ami most következik, az nem lesz élete legfelemelőbb pillanata.
- Jó estét! - dadogta alig hallhatóan - Niki mondta, hogy most ünnepled a születésnapodat. Csak a leglényegesebbet felejtette el említeni, azt, hogy nem is akárhányadikat...
- Ne is mond! - legyintett nevetve Zoe - Egyébként csak jövő héten leszek...
- Úgysem hiszi el senki, hogy hetvenöt éves vagy! - udvariaskodott a lány, de kerülte az idős hölgy átható tekintetét.
- Úgy érted, hogy letagadhatnák egy égész évet? Ez kedves csibész is mindig ezzel a kegyes hazugsággal hízeleg- nézett szeretettel az asszony Robra.
- Kristen, ő a nevelt fiam, Robert Pattinson - mutatta be Melanie édesanyja tetőtől talpig fehérbe öltözött kísérőjét - Néhány évig velünk élt Új -Zélandon, egészen addig, amíg tizennyolc évesen ösztöndíjat nem kapott az oxfordi egyetemre. Tanulmányai végeztével Európában maradt, és itt vált sikeres üzletemberré.
            Jaj, istenem, miért éppen Melanie fiába kellett belebotlanom? Nem lehetek ennyire szerencsétlen! - sopánkodott magában Kris. E pillanatban valóban a földkerekség legpechesebb emberének érezte magát. Pedig lázadókorában is akadt néhány érdekes pillanata. Ebben a percben már nem is ebben az időben járt hanem jó pár évvel ezelőtt.

Megint szökni akart, mint általában 2 vagy 3 naponta. Ez már rutin volt a számára! Feküdt az ágyban és várakozott, hogy az apja belemerüljön a munkába és, hogy az anyja elaludjon. Az ilyen izgalmak életék, semmi más nem érdekelte csak, hogy este 10 óra legyen ás ugorhasson.
Alig várta, hogy Koby-val beszélhessen nem stimmelt valami vele már régóta és az mind Anti hibája volt nem akart bele szeretni, csak egy románcot akart egy kis csók, egy kis más, de semmi kötelezettség, fiatal volt és elég volt neki az, hogy a szülei döntenek helyette ebbe egy fiú nem fért bele főleg nem Anti. Mégis ez már több volt, mint egy szimpla barátság testi kapcsolattal. Meg akarta ezt beszélni Kobyval. Mert benne bízott a legjobban ő ismerte! Koby egész nap hívogatta, hogy menjen le hamar, Kris tudta jól, hogy csak 10 fele fog leérni de semmiképpen nem közölte vele. Megvárják... mindig megvárták. Kinézett a szobából az anyja már aludt az apja pedig dolgozott. Ideális pillanat felvett egy fehér inget egy mini szoknyát, hogy tetsszen Antinak, kilépett az erkélyre, átlépet a korláton...rugaszkodott és ugrott! Sikeresen földet ért de mint mindig most is ez volt a legnehezebb pillanat. A végén fél 11-re ért le amikor belépett 4 idegen fiúval találat szemben magát, rendesen megbámulták ,ami Kris-nek tetszett és így rá tett még egy lapáttal. Belépett a helységbe Koby, Maxim, egyből rá kapták a tekintetüket, Anti fel se nézett a pultból. Na jó, ha ő így akkor én is gondolta. A két srácnak adott két puszit Antinak meg csak oda köszönt. Egész este nem beszéltek és Kris maradt annál a változatnál, hogy ha Antinak nem fontos vele kommunikálni, neki sem az!
Egy mondatott hangoz el egész este Anti szájából és az annyi volt " Söprés a zenegéptől!" Kris ezen felhúzta az orrát. Neki senki sem mondja meg mit csináljon főleg Anti nem.

Krist hívta a természet így kiment a vécére amikor vissza fele tartott akkor szembe találta magát az egyik idegen sráccal. Aki közölte vele, hogy tetszik neki és, hogy van e barátja és ha igen akkor itt van-e? Kris nem igen tudott mit reagálni csak annyit, hogy igen itt van! Mint valami megmentő ekkor megjelent Anti kihúzta a srác mellett és megcsókolta mindenki szeme láttára. Ez volt az első csók amit Antival "nagy közönség" előtt váltottak. Az első öröm forrás és ez volt néhány perccel később a boldogtalanságának oka. Hisz amikor a srácok rá 2 percre leléptek Anti közölte, hogy ez csak egy műsor volt, már az lején eldöntötte, hogy ha az egyik srác lép akkor majd ő lép egy nagyobbat. Kris-ben ekkor tudatosult, hogy csak egy műsor, egy játék, egy kis szórakozás,  Antinak ő nem jelent többet, mint egy barát. És valószínűleg soha nem is fog ez a kapcsolat marad barátság egy kis extrával!
Mikor vissza tért a jelenbe teljesen elképedt micsoda kegyetlen játéka a sorsnak, hogy éppen rajta akadt meg a szeme, ráadásul a világ másik felén...
Robert ahelyett, hogy elfogadta volna a lány ösztönösen kinyújtott kezét, magához ölelte és arcon csókolta Kristent.Egyszer, kétszer, aztán harmadszorra is, majd a füle mögé lehelt futó puszit, ami arról tanúskodott, hogy megjegyezte mennyire ingerlően hat ez a lányra. Kris zavartan körbe pillantott, és bár úgy tűnt, senki nem ütközött meg a rendhagyó üdvözlésen, a talpától a feje búbjáig elvörösödött.
Melanie, mintha mi sem történt volna, folytatta:
- Anya, te már jól ismered Niki nővérét... Amikor tudomást szerzett a balesetemről, felajánlotta a segítséget, hogy legyen időm anyagot gyűjteni az új regényemhez.
- Valóban felajánlottam volna? - szaladt ki a lány száján, és észre vette, hogy Zoe elfojt egy gúnyos mosolyt. 
- Robot tulajdonképpen későbbre vártuk, ehhez képest nem sokkal előtted érkezett - csacsogta Melanie - Azonnal lefeküdt aludni, nem is csoda...Rengeteget dolgozik, és évek óta nem volt szabadságon. - A ház asszonya szemében őszinte aggodalommal méregette mostohafiát.
- Ne félt engem, Melanie! Hidd el, hatásos módszert dolgoztam ki a fáradság ellen. - közölte Rob, miközben egyfolytában Krist mustrálgatta, aki persze megint elpirult. - Arról a módszerről beszélek amellyel a férfiak oly eredményesen küzdenek a stressz ellen - tette hozzá talányosan.
- Csak nem fogadtad meg a tanácsomat, és kezdtél el jógázni?
- Ne légy már ilyen naiv! Rob életerős fiatalember. A szexről beszél - világosította fel a lányát Zoe.
- Igazad lehet - nézett rá elgondolkodva az asszony - Különösen ha tekintetbe veszem , hogy Párizsból a szerelem fővárosából érkezett... - Melanie most Krishez fordult - Csoda, hogy nem találkoztatok! Robnak ugyanis abban a házban van lakása, ahol nekünk, vagyis ahol te is megszálltál...

















2011. augusztus 1., hétfő

4. fejezet

Sziasztok! Bocsi, hogy késtem de nagyon nem volt időm.
puszi becca 20



- Mit képzelsz rólam?
-Semmit! De hidd el, te is gyanakodnál, ha szó nélkül felszívódna a pasi, akivel az éjszakát töltötted.
- Én...el kellett intéznem valamit.
Krisnek eszébe sem jutott bevallani, hogy zavarába nem tudta, hogy kell ilyenkor viselkedni.
-Talán fel akartál hívni valakit? - próbált segíteni Robert.
- Igen- hagyta rá megkönnyebbülten a lány, és eszébe jutott, hogy ez nem is olyan nagy hazugság, hiszen reggel valóban beszélt a szüleivel, és Nikinek is küldött egy üzenetet.
- Talán a Londoni főnöködet? - ütötte tovább a vasat a férfi.
A lány a homlokát ráncolta.
- Önálló vagyok ahogy már említettem...
- Tehát szabadúszó vagy - nézett rá megvetően Rob.
Inkább önálló üzletasszonynak nevezném magam.
- Jól hangzik, ennek ellenére azt javaslom, hogy ne zaklass engem! A francia törvények védik a magánélet szentségét. Ne akard, hogy kiutasítsanak.
- Miért hiszed, hogy utánad jöttem? És miért fenyegetőzöl? - csattant fel Kris, aztán, látva Rob komor arckifejezését, hirtelen elhallgatott, majd némi habozás után folytatta:
- Nem tűnt fel, hogy én voltam itt hamarabb?
- Már elindulta Avignonból, de vissza kellet fordulnom, mert, mert valamit elfelejtettem, ezért értem ide később. - felelte Rob - De ha azt hiszed nem láttalak, amikor az autókölcsönzőnél sorban álltál, akkor tévedsz! Mennyit fizettél a pénztáros kisasszonynak, hogy elárulja az úti célomat?
Kristen levegő után kapkodott.
- Eszembe se jutott, hogy te is éppen azon a vonaton utazol, amelyiken én, az meg végképp nem, hogy épp ott szállsz le ahol én, és te is bérelsz egy kocsit. Honnan tudtam volna, hogy ott vagy és figyelsz?
- Nem figyeltelek, de egy ilyen érdekes vörös hajú nőt nehéz nem észrevenni.
- Nem is vörös a hajam, hanem barna!
- Én vörösnek látom...De lehet, hogy csak a különleges provence-i fény teszi. Ez a környék többek között arról híres, hogy élénkebbek a színek. ezért is járnak ide szívesen a festőművészek...Szeretnek itt alkotni. A provence-i napfény, az itteni világítás egyedülálló a világon.
- Te is azért vagy itt? talán festészettel foglalkozol? - Bohém művészlélek, gondolta a lány. Már érti, miért olyan kiszámíthatatlan.
- Utoljára figyelmeztetlek - felelte kitérően a férfi - tartsd magad távol tőlem, vagy elátkozod a napot, amelyen francia földre léptél! - Kirúgta maga alól a széket, felállt, majd átölelte Kris vállát, és szájon csókolta - Egyébként köszönöm a kellemes élményeket. Csodálatos voltál az éjszaka, nem is emlékszem, mikor volt részem ilyen szenvedélyes szeretkezésben. Sokáig fogok emlékezni rá. - Ezzel Robert bepattant a sportkocsiba, és sűrű porfelhőt kavarva elszáguldott, még mielőtt a lány hozzávághatta volna a kávéscsészéjét.

Kris-ben még akkor is forrt a harag amikor már sokadszor autózta körbe St. Romain de Vaucluse-t, Reedék villáját keresve.
" Köszönöm a kellemes élményt! Csodás volt az éjszaka."
Ezeke a cinikus mondatok visszhangoztak a fejében, miközben lehúzódott az út szélére, hogy megnézze a Niki által rajzolt térképet. Megállapította, hogy egészen közel jár már a keresett Villa Mas de Bonnard-hoz.
Kiszállt a kocsiból és körülnézett. Amerre a szem ellátott, mindenféle gondosan  metszett szőlőtőkék sorakoztak szabályos, párhuzamos csíkokban. Leállította a motort, elővette az ásványvizet, amelyet az útra vásárolt, és mohon belekortyolt, aztán alaposan szemügyre vette a falut.
Éppen indulni akart, amikor a háta mögül fémes csikorgást hallott. Megfordult, és egy férfit látott az utca túloldalán, aki éppen kinyitott egy hatalmas, kétszárnyas kaput.
- Csak úgy gyönyörködsz a tájban, vagy komolyabb szándékaid vannak? Ha szeretnél megvenni egy szőlőhegyet...
A férfi elhallgatott, és lecövekelt Kris autója mellett.
- Szép is lenne - nevetett a lány - Szia Miles! Épp Nikit térképen próbáltam eligazodni, mert fogalmam sem volt, hol járok. Ezek szerint meg is érkeztem.
Miles Reed naptól cserzett arcán barátságos mosoly jelent meg.
- Örülök, hogy végre itt vagy! Már nagyon vártunk. Melanie meglátott téged az ablakból... Egyébként nem Niki tehet róla, hogy eltévedtél, ebben a faluban nem könnyű eligazodnia annak, aki először jár itt - A férfiról lerítt, hogy őszintén örül Kris érkezésének - Miközben megfordulsz, kitárom a kaput.
Amikor leparkoltak a ház elé Melanie termett előttük. 
- Menj pihenj le aztán vacsoránál találkozunk.

2011. július 23., szombat

3. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet remélem tetszeni fog. Ez a fejezet különösen a szív ügyem, de ezt nem itt akarom elmondani ha valakit érdekel elmesélem neki ha ír nekem levelet a címemre. Szóval, ha lehet úgy véleményezzétek. Jó olvasást.

puszi mindenkinek becca20




Kristen beleborzongott az érintésbe. Hogy leplezze a zavarát, nagyot húzott a Kirből, amelyet időközben Robert mindkettőjüknek megrendelt. Anyagi gondjai biztosan nincsenek, ha könnyedén meghív egy ilyen nem éppen olcsó italra, állapította meg a lány, miközben érezte, hogy fejbe száll a harmadik Kir.
Egyből előjött az a néhány francia szó és kifejezés, amelyet annak idején az iskolában tanult, és ezeket most már gátlások nélkül használta is, de komolyabb beszélgetésre még így, becsípve sem lett volna képes.
Még szerencse, hogy a helyzet nem is alkalmas elmélyültebb társalgásra, gondolta.
Az este folyamán a kommunikációnak valami egészen sajátos módját fejlesztettek ki. Csak a legszükségesebbeket közölték egymással, kiderült, hogy mindketten egyedülállóak, és magányosan tartózkodnak Párizsban. Kris bevallotta, hogy szüksége lenne egy helyismerettel rendelkező kísérőre aki még aznap este megmutatja neki a világ, de legalábbis Európa kivilágított, ünnepi fényben öltöztettetett fővárosát.
Nem kellett túl sokat erőlködnie, Robert, amint megtudta, hogy a lány még nem vacsorázott, kiegyenlítette az italszámlát, és elvitte újdonsült ismerősét a közeli, híres étterembe, a Brasserie Bofingerbe.
Tarka üvegmozaik boltívek alatt, plüssfotelokban ültek, és osztrigát ettek, amelyet aztán pezsgővel öblítettek le. A vacsora végeztével kézzel.lábbal azon vitáztak, hogy ki állja a számlát. Látva, hogy a lány ragaszkodik hozzá, hogy ő fizessen, végül Rob, látszolag bosszúsan, megadta magát.
Kris gyanította, hogy a férfi csak megjátszott, valójában Rob  nagyon élvezi a helyzetet, másrészt azt is sejteni vélte, hogy lovagja sokkal többet ért angolul, mint amennyit mutat.
Későre járt már, amikor a férfi javaslatára elmentek egy luxusszálloda éjszakai klubjába.
Hajnalban azonban amikor megpróbálták átverekedni magukat egy csoport aktivistán.
 -Rob! - sikította Kris amikor majdnem ellökték.
 - Itt vagyok! - Rob megragadta a derekát, és kirángatta a lányt a kézitusa kellős közepéből.
Végigszaladtak a Rue de la Bastille-on, és a férfi csak akkor engedte el Kris kezét, amikor már biztonságos távolságra értek a forrongó ifjúságtól. Ekkor kézen fogta Krist, aki vakon követte.
Kris elfúlva botladozott magas sarkú szandáljában a parkoló autók között, az állandóan dudáló jármű folyam közepén. A váratlan és veszélyes történések elbizonytalanították. olyan gyámoltalanak érezte magát, mint talán még soha. Nem tudta feldolgozni a képtelen helyzetet, hogy ő, Kristen Stewart, a jövendőbeli üzletasszony, aki az utóbbi időben a megfontoltság mintaképe volt. Bezzeg régen 18 évesen volt olyan, hogy a rendőrség elől kellett menekülniük a haverjaival. Sose volt sok barátnője a lányok különböző okok miatt nem rajongtak érte. Végül is ő sem értük. A fiúkkal sokkal jobban megértette magát, mindenbe benne volt. De hát egyszer fel kell nőni és vele ez megtörtént nem volt más választása. Pedig milyen jók voltak az iskola évek. Este a kocsmába a haverokkal.

Otthon feküdt az ágyban amikor megszólalt a telefonja fél 10 fele járhatott már, sötétedet és tudta, ez egy ember lehet csak, Koby. Meg se kellett igazából néznie milyen sms-t kapott már tudta.

 Ha ember vagy lejössz!
- állt az üzentben, mint mindig. Lázadt, hisz mit tehetett volna amikor egy tizenhat éves tini volt akit a szülei gyerekként kezeltek. Lassan kinézet a szobájából az anyja aludt, az apja dolgozott a dolgozó szobájába ezért óvatosnak kellett lennie. Nem először csinálta de mindig ez volt a legnehezebb, lassan felöltözött majd visszafojtott lélegzettel kinyitotta az erkélyajtóját. Kilépett az erkélyre és átmászott a korláton. Mindezt egy pisszenés nélkül, hisz ha az apja meghallja neki annyi.Lendületet vett majd ugrott és érkezett. Hányszor eljátszotta már és mindig ez volt a legnehezebb. Majd már futott is. Nem volt közel a hely ahova tartott. De nem ez számított hanem az a valami ami ott várta. Lassan közeledett és egyre fesztelenebb lett a szája mosolyra húzódott. Itt van- gondolta! Nagy levegő és belépett. Nem csalódott. Az érzés megjelent az a valami amit nem tudott beazonosítani, a boldogság, a megnyugvás a szeretet, és a biztonság amit mindig akkor érzet, ha ezek az emberek körül vették. Nem voltak nagy emberek. Igazából tökéletesen átlagosak voltak, problémákkal amik neki is voltak. Mosolygott és belépett Koby már be is volt csípve:
- Na szerelmem itt vagy! Kérsz egy kávét. - Kris szétnézett.
Ott volt mindenki aki fontos volt, Alex. Kicsit néha sok volt, nagyképű, beképzelt de Krist ez nem zavarta valahogy tudta, hogy nélküle nem lett volna olyan a társaság ő is kellett oda.  Maxim rá tényleg nem lehetett semmit sem mondani tökéletesen átlagos volt. Maxim, Kris imádott vele beszélgetni jól megértették egymást. Koby, hát.... Koby volt. Mind közül a legjobb haverja Krisnek. Fura egy pasi volt Koby. Fura szókinccsel, fura elméletekkel, de mégis ő tartotta össze a csapatot
t. És a legvégén de nem utoljára, Krisnek Antira, a pultosra tévedett a tekintette. Imádta a csapatott, de mégis mindig Anti miatt jött és ezt mindenki tudta is. Vagy így vagy úgy, de tudták. Senki sem firtatta és ez így volt jó. Kris oda biccentet és kikérte a kávet, ami persze minden volt csak éppen kávé nem. Náluk ez a boros kólát jelentett. Leült és bekapcsolódott a beszélgetésbe. És kezdődött a napi rutin zene gépbe dobálás, ajtó zárás és zárt körű rendezvény. Majd hajnalba Antival egy kis románc és haza osonás. Utána a suliban alvás, délután pedig jó kislányt játszani. Nagyon utálta elege volt az egészből, de nem mert ellent mondani ahhoz gyáva volt. Inkább maradt az éjszakai lopakodás. 

Kris megint a jelenbe volt és elmosolyodott ahogy vissza idézte a múltat, azt a szabadságot ami akkor jellemezte éjszakáit...
Anti! Tinédzser szerelem volt, lehet nem is az, csak lázadás nem tudta megmondani, csak azt, hogy az életéhez tartozott. Ahogy az egész akkori élete, az a kettősség ami jellemezte, a kocsma, a haverok akikkel azóta sajnos már nem tartotta a kapcsolatott. Mégis nekik köszönhette élete legszebb két évét és ezt soha nem felejti el nekik. Nekik köszönete, hogy túl élete. Anti őrzi egyik legnagyobb titkát. És Koby volt aki, mindig felvidította és önbizalmat adott neki. Kris behunyta a szemét é döntött a mai éjszakán megint szabad akar lenni úgy ahogy azokba az évekbe. Nem érdekelte semmi csak Robot akarta. ma éjszakára. Csak egyszer és utána vissza tér a megfontoltan viselkedő Krishez.
- Észre sem vetted, hogy angolul beszéltél! - lihegte Kris. Rob valamit franciául mormolt, majd hirtelen odafordult Krishez, és szájon csókolta.
A lány érezte az ereiben lüktető vért, és az egész testében szét áramló adrenalint. Mindenről megfeledkezve viszonozta a csókot. Rob gyengéden harapdálta az ajkát, nyelvével a nyelvét becézgette.
- Gyere! -suttogta Rob, és a lán kábán követte.
Mint kiderült, csupán egyetlen sarokra voltak a mennyországtól... Szinte repültek a férfi szállása felé, és Kris minden porcikájával érezte, hogy Rob ugyanolyan nehezen türtőzteti magát, mint ő maga.Hirtelen ellenállhatatlanul izgalmas, kívánatos nőnek képzelte magát.
Amint becsukták maguk mögött a Rue de Birague-on található lakás ajtaját. Rob követelőzve, vadul nekiesett, szinte letépte róla vadonatúj ruháját, de a lány egyáltalán nem bánta. Átadta magát a mindent elsőrő gyönyörnek, amelyre oly régen vágyott.

Kristen arcát langyos szellő cirógatta, amint jellegzetes provence-i falu főterén, egy cukrászda teraszán, évszázados platánfák alatt kávéját szürcsölte. Nem figyelt semmire, ismét a régmúlton jártak a gondolati.
- Nahát! Micsoda véletlen!
Kris rémülten kapta fel a fejét, remegő kézzel tette le a kávéscsészéjét, amelynek tartalma kilöttyent a ruhájára.
- Hogy kerülsz ide? csak nem követsz?
A férfi csodálkozva rá meredt...
Nem valószínű, hogy utánam jött, gondolta a lány. Látszik rajta, hogy őt is váratlanul érte a találkozás. Nem tudná ennyire élethűen játszani a meglepetett...Ennyire nem lehet jó színész.
- Mit szeretnél hallani? - kérdezte óvatosan Rob, miközben odahúzott egy széket, és letelepedett mellé. - El állt a szavad? Miért nem válaszolsz? - vigyorgott tegnap este beszédesebb voltál...
Kris hirtelen észbe kapott.
- Te meg mióta beszélsz úhy angolul, mint a vízfolyás? A kiejtésed is tökéletes! - vette oda ingerülten.
- Köztudottan zseniális vagyok, és nagyon gyorsan tanulok!
- Veszem észre! Úgy hadarsz, mintha angol lenne az anyanyelved! Nem vagy francia, ahogy én sem!
- Soha nem állítottam, hogy francia vagyok - mentegetőzött a férfi.
- De azt sem, hogy nem vagy az!
- Azt hittem, hogy nem érdekelnek a részletek, nem próbáltál kifaggatni. De most, utólag, az az érzésem, már akkor is tisztában voltál vele, amikor belépte abba a párizsi bárba. Mert ugye nem volt véletlen a találkozásunk? - kérdezte dühösen.
Kris lesütötte a szemét, kezdte nagyon kínosan érezni magát. Arra gondolt, hogyan figyelte napokig a függöny mögül ezt a szemrevaló férfit.
- Igenis véletlen volt- mondta nem túl meggyőzően.
- Valóban?
- Semmi nem indokolta, hogy úgy tegyél, mintha nem értenél angolul
- Semmit sem vethetsz a szememre - mosolygott Robert - Te meg eljátszottad, hogy nem tudsz franciául.
- Mert valóban nem tudok.
- Akkor mivel magyarázod az olvasmányodat? - Rob lehajolt és kiemelte Kris táskájából a francia lapot.- Ne mond, hogy csak a képeket akartad megnézni.
- nem olvastam... nem is az enyém! A vonton találtam - A lány maga sem tudta, valójában miért tette el a napilapot.
- Mindent begyűjtesz, amit utadba sodor a szél? Miért nem dobod ki? Bár ezt én is megtehetem - közölte, és már indult is, hogy megszabaduljon  az újságtól. - Miről is beszéltünk az előbb? Á, tudom már a tegnap estéről. Azon gondolkodtam, miért húztad el a csíkot, amíg aludtam. Felmerült bennem, hogy esetleg át kutattad a lakásomat...

2011. július 19., kedd

2. fejezet

Sziasztok!
Itt a következő fejezet, lasan beindul a történet és köszönöm az előzőhöz a véleményeket!
puszi becca20



A lány ránézett a konyhapulton álló  vekkerre, hozzáigazította a karóráját, aztán sietve összeszedte a holmiját, és bedobálta a bőröndjébe. Gyorsan lezuhanyozott, és az este viselt szoknyája, topja helyett felvette a sötétkék rövidnadrágját és sárga blúzát. Megnézte magát a fürdőszobatükörben, vörösesbarna haja kócosan omlott le a vállára, szája még mindig duzzadt volt egy kicsit, zöldeskék szeme nagyobbak voltak, mint általában.  De hogy miért arról fogalma sem volt. Nem volt kedve kifestenie magát, minek? Hisz úgyse akar senkinek sem tetszeni, ennyi kaland elég volt egy ideig. Gyorsan meg fésülködött, feltűzte a haját, majd, mint akit kergetnek a csomagjaival együtt elhagyta a lakást.
Alig egy órával később a Gare de Lyon pályaudvaron felszállt az aznapi első, Avignonba tartó gyors vonatra.
Nagy nehezen átverekedte magát a tömegen, aztán mire megtalálta a fülkét, ahová helyjegye szólt, és amely az utolsó, legtávolabbi vagonban volt, annyira elfáradt, mintha egész nap bányában dolgozott volna. Utolsó erejével feltornázta bőröndjét az egyetlen üresen maradt csomagtartó rekeszbe, aztán leroskadt a megfelelő számú ülésre, és fejét a hűvös ablakhoz támasztotta.
Elcsigázottan figyelte a peronon tolongó embereket, és arra gondolt, érthető, hogy ebben a hőségben, aki csak teheti, menekül a városból. A szeme megakadt egy férfin, aki csak egy laptopot szorongatott, és csomagjait egy hordár gurította utána. Nyilván az első osztályra tartanak, gondolta a lány, és ahogy követte tekintetével a feltűnően magas idegent, büszke testtartása és kócos haja láttán elállt a lélegzete.
- Ez nem lehet igaz! - sóhajtott, és érezte, hogy felgyorsul a szívverése - Lehetetlenség! Ilyen véletlenek nincsenek - dünnyögte maga elé - Párizsban milliónyi, kócos hajú férfi szaladgál.
Akármennyire igyekezett, már csak a fickó tarkóját láthatta, meg fekete , fenekére feszülő farmerét. Úgy látszik, már képzelődöm, gondolta.
Orrát az ablakhoz nyomta, hogy minél tovább figyelhesse az idegent. Még látta őt felszállni a vonatra, s ha csak villanásnyi ideig is, a széles karimájú kalap alól homályosan felvillant borotválatlan arca és jellegzetes orra.
Kris - bár nagyon határozatlanul, de még mindig meg volt győződve arról, hogy nem az éjszakai ismerőse bukkant fel a színen - a biztonság kedvéért összehúzta magát, é hátradőlt, mert úgy érezte, ha ő lát valakit, akkor ez fordítva is igaz lehet.
Valószínűleg csak ritka hasonlóságról volt szó, nyugtatta magát még akkor is, amikor a vonat elindult, és lassan maguk mögött, hagyták a pályaudvart.
Mégsem gubbaszthatok így egész úton, gondolta egy idő után,  és felegyenesedett. Nézte az elsuhanó, legendás szép francia tájat. Egy idő után unatkozni kezdett.
Ha Niki itt lenne, ahogy megbeszéltük, mennyivel szórakoztatóbb lenne ez az utazás! Ez járt Kris fejében, miközben dél felé robogtak.
Egy hete, amikor elindult Londonból, azt hitte Niki vele tart, de unokatestvére, mint mindig most is másképp gondolta. Egy sms-t kapott, amelyben ez állt: Sajnálom, ülj taxiba, magyarázat később.
Nagyon komoly oka lehet Niki távolmaradásának, bosszankodott holtfáradtan a lány.
Majd hirtelen a nem is olyan távoli múltba repítette a képzelete.

Megint ott ül! - nyugtázta Kristen elégedetten, amikor kinézett a párizsi lakás ablakán, és megpillantotta a vonzó, kócos hajú fiatalembert a szemközti bár teraszán. Mindennap ugyan annál az asztalnál ül, háttal a járdának, s általában sört ivott meg újságot olvasott. Kris megállapította, hogy harminc év körüli és irtózatosan jóképű. Mind a huszonnégy éve alatt aligha találkozott ilyen pasival. Már több. mint 4 napja bámulta folyamatosan és tegnap eldöntötte, hogy ha megint felbukkan lemegy hozzá. A szemrevaló ismerős-ismeretlen férfi, mindennap egyszer délelőtt egyszer kora este ült ott. Mivel délelőtt volt, Kris eldöntötte, vesz valami szemre való kis ruhát és este szerencsét próbál.
Amikor este felé haza ért kinézett az ablakon és megpillantotta őt. Több se kellet lezuhanyozott, felvette legújabb szerzeményeit egy lehelet vékony selyemszoknyát és a tenyérnyi, fekete mellénykét, csupán eg vállpánt nélküli melltartóval. Aztán felkapott egy flitteres estélyi táskát. Kifelé menet a vállára terítette áttetsző, hosszú sálját, és elindult a "bevetésre".
Átvágott az úttesten, belépett a bárba, hanyag Bon soir-ral üdvözölte a pult mögött serénykedő csapos lányt, majd gondolkodás nélkül letelepedett a férfihoz legközelebb eső üres asztalhoz.
Fél szemmel az "áldozatát" leste, így aztán nem kerülte el figyelmét, hogy a férfi futó, de elismerő pillantást vet rá, majd tovább tanulmányozza az újságját.
Amikor a pincér megjelent, ellenállt a kísértésnek, és nem sört rendelt, amivel pedig rendes körülmények között szívesen oltotta a szomját. Igy egy Kir nevű koktélt rendelt.
Amikor egyik alkalommal hevesebben tette le a poharat, a csörrenésre  az idegen felkapta a fejét.
Nehogy mosolyogj! Még félre érti! - figyelmezettet magát és igyekezett a lehető legnyugodtabban állni a férfi tekintetét, aki közben hunyorogva szorította össze az ajkát.
Talán sikerült felkeltenem a figyelmét, ébredt fel a remény Kristen-ben. Talán észre vette, hogy nem közömbös nekem.
- Parlez- vous anglais? - kérdezte.
- No! - vágta rá mosolyogva a férfi.
- Én meg franciául nem beszélek - közölte, és lehuppant az egyik székre. - Italiano? - kérdezte, mintha nem tudná a választ.
- No- ingatta közönyösen a fejét.
Kris felfogta, hogy álmai férfija makacsul ragaszkodik a francia nyelvhez. A férfi szeme gyanúsan csillogott miközben végig mérte Krist, így elérkezettnek látta az időt, hogy levegye hosszú stóláját, és kivillantsa csupasz vállát, keblére feszülő, szűk kis mellénykéjét. A férfi tekintette persze azonnal elkalandozott hófehér izgató bőrén, mire a lány teste enyhén bizseregni kezdett.
- Netalán orosz vagy esetleg izlandi? - folytatta a játékot elfúlva Kris.
- Spreek je nederlands? - kérdezte most az "áldozata" és háta mögé rejtette az újságát.
- Nem!
A férfi arcán ekkor egy érzéki mosoly jelent meg
- Je suis désolé - tette kezét a szívére.
Mivel Krisnek fogalma sem volt róla mit jelentenek ezek a szavak, csak ennyit mondott.
- Et je suis Kristen.
A férfi nevetve bólintott.
- Robert - mutatott magára.
- Örvendek!
- Enchanté - mormolta a férfi, miközben kezet csókolt.

2011. július 15., péntek

1. fejezet

Sziasztok feltettem nektek az első fejezettet, nem a legjobb történetem, de ez volt az első amit írtam szóval így nézzétek, ha kérhetném!
puszi becca20


A pompás, az elegáns, a szemérmetlen, a csábító Párizs volt a bűnös!
A szerelem, a romantika fővárosa, a metropolisz, amely felpezsdíti az ember vérét, amely könnyeddé, őt könnyelművé tesz, és amely varázsának senki nem képes ellenállni. Lakóinak általános jókedve a nemzeti ünnepen, a Bastille ostromának évfordulóján vált különösen szembeötlővé, és ez a féktelen életöröm átragadt a turistákra is.
A forradalom szelleme lengte be az utcákat, százezrek ünnepeltek a júliusi verőfényben, az utcákon hömpölygött az önfeledt vigadó tömeg.
Igen, kizárólag Párizs a bűnös! Hogyan is állhatna ellen egy magányos ifjú hölgy a világ legcsábítobb és ez alkalommal legforróbb hangulatú városnak. Persze én hölgy sem vagyok így aztán még nehezebb. Nem is csoda, hogy nem is sikerült. Idióta vagy Kristen!  Igen, hát persze ki más is lenne erre képes.
Kristen Stewart óvatosan kinyitotta a hálószoba ajtaját, és szandálját szorongatva, lábujjhegyen osont végig a fényesre suvickolt tölgyfa padlón, lenge nyári ruhájában. Egy pillanatra megtorpant, amikor rájött, hogy a kézitáskája nincs ott, ahová emlékezete szerint este letette. Vagy lehetséges, hogy rosszul emlékszik? Azon sincs mit csodálkozni, hiszen az éjszaka átélt, minden képzeletet felülmúló érzéki örömök kitörölték az emlékezetéből az előzményeket.
Kisimította homlokából összeborzolódott haját, és elszántan küzdött kétségei ellen, amelyek akkor rohanták meg, amikor ráébredt, milyen felelőtlenül viselkedett, és mekkora kockázatnak tette ki magát, amikor idejött. Igyekezett kitalálni, hogyan is léphetne le a lehető legészrevétlenebbül.
Hajnalodott már, úgyhogy szerencsére nem kellett villanyt gyújtania. Az ablakon beszűrődő derengő fényben egyszer csak észrevett valami csillogó tárgyat a vastag, bolyhos szőnyegen, az egyik karosszék lába mögé bújva, és amint lehajolt, azonnal felismerte flitteres estélyi táskáját. Szívdobogva vette szemügyre a tartalmát, aztán megkönnyebbülve nyugtázta, hogy az útlevele és a pénze hiánytalanul megvan. Pedig egy pillanatig elképzelte, mihez kezdene, ha bármi is eltűnt a személyes holmijából. Most rohanhatna a rendőrségre feljelentét tenni, aztán iratai pótlására, hogy előbb az unott hekusoknak, majd a közönyös tisztviselőknek kénytelen kelletlen beszámoljon, milyen körülmények között veszítette el a pénzét és az úti okmányait.
Felállt, és megpróbálta nesztelenül megtenni az utolsó métereket a lakásajtóig, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy vissza ne nézzen a hálószobában még az igazak álmát alvó férfira. A napbarnított, széles vállú, csupa izom, kisportolt test láttán, amely légkondicionáló berendezés híján úszott a verejtékben, a lány felidézte az éjszaka eseményeit, melyek nem a nyári időjárás bizonyultak meglehetősen forrónak...
Rob sokkal inkább szálkásan volt izmos ami Kristen nagyon izgatta. Ez a pasi így meztelenül jobban fest, mint felöltözve, állapította meg kissé nyugtalanul. Pedig tegnap a farmernadrágban meg márkás pólójában sem volt utolsó látvány...
E pillanatban teljességgel hihetetlennek, sőt kifejezetten valószínűtlenek tűnt, hogy alig néhány órája még szenvedélyesen szeretkezett ezzel a vadidegen férfival. Sikerült belekeverednie egy hihetetlenül romantikus kalandba a szerelem fővárosában! És ez a kaland felülmúlta a legmerészebb álmait.
Kris képtelen volt elszakadni a csábító és még történtek után is vérforraló látványtól. ha most felébredne, mit mondanék neki? - fontolgatta. Vajon képes lenne-e olyan felszabadultan, gátlástalanul viccelődni vele, mint tegnap este? Mindenesetre kétségei támadtak, mert úgy érezte, az előző napi lazaságának, merészségének mostanra nyoma sem maradt.
Robert azonban szerencsére nem ébredt fel, csak a másik oldalára fordult, úgyhogy Kris zavartalanul gyönyörködhetett fényes hajában amely hosszabb volt, mint az általa ismert férfiaké, de még nem lehetett hosszúnak mondani. De szex közben annyira jó volt a hajába kapaszkodni....eszméletlen. Érdekes név választás egy franciának a Robert...inkább Lucien vagy valami más. Bár manapság már ez nem fontos. Kattogott Kris agya folyamatosan.
Úgy alszik, mint egy jóllakott oroszlán, állapította meg a lány, és azonnal bele is pirult, amiért egy vadállat jutott az eszébe különleges kalandjának hőséről, akire pedig, valami azt súgta, évtizedek múlva, amikor már a hamut is mamunak mondja, is emlékezni fog.
Összeszedte magát, és a lehető legcsendesebben a kijárathoz surrant. Még egy utolsó pillantást vetett a férfi formás hátsójára, amely kilátszott a takarónak használt gyűrött lepedő alól, aztán óvatosan behúzta maga mögött az ajtót.
A biztonsági zár kattanása még akkor is visszhangzott a fülében, amikor már a kihalt lépcsőházban rohant lefelé az első emeletre. Annyira remegett a keze, hogy miután végre sikerült előhasználnia a kulcsát, alig talált bele a zárba. Közben persze fülelt, nem hall-e föntről lépéseket.
Amint belépett a saját lakosztályába, és magára csukta az ajtót, eszébe jutott, mennyire elcsodálkozott, amikor újdonsült ismerőse előző este épp a Rue de Birague -ba, épp abba az öreg házba hívta meg magához, ahol ő is lakott. Szerencsére azonban volt annyi esze, hogy ezt nem kötötte alkalmi lovagja orrára.
Mint egy üldözött, akinek sikerült biztonságos menedékre lelnie, megkönnyebbülten támaszkodott a falnak, és lelki szemei előtt lepergett az éjszaka minden varázslatos pillanata. Szórakozottan simított végig a dekoltázsán, de a kedvenc maori féldrágakő nyakéke nem volt sehol. Nem tudott másra  gondolni, mint hogy a szeretkezés hevében valószínűleg kikapcsolódott, és most ott hever valahol Robert ágyában.
- Márpedig akkor keresztet vethetek rá - legyintett lemondóan - Nincs az a pénz, amiért visszamennék érte!
Megpróbálta beletörődni a veszteségbe, s hogy elterelje a figyelmét, inkább számba vette az elmúlt napok történéseit.
- Csak semmi megbánás! - figyelmeztette magát, és elhessentette a nyugtalanító gondolatokat.
Egyébként sem érezte teljesen idegennek a hálótársát, hiszen nyelvi nehézségek ellenére egészen jól elboldogultak...

2011. július 14., csütörtök

Varázslatos Provence

Tévedtem gyorsan feldobtam hogy legyen egy kis csemege a számotokra:D pusszancs


Párizsban Kristen megismerkedik egy jóképű, francia férfival, és még aznap szenvedélyes éjszakát tölt el vele. Reggel titokban elhagyja a lakást, és Provence- ba utazik nyaralni. Ám legnagyobb rémületére kiderül, hogy a vendéglátó család egyik tagja azonos a titokzatos idegennel, és egyáltalán nem francia, hanem angol akárcsak, Kristen. Ráadásul hirtelen felbukkan a férfi volt szeretője, és közli, hogy gyereket vár.... Hogyan tud Kristen megbirkózni a helyzettel? Ott hagy mindent és elfelejti a férfit vagy sikerül túljutniuk a megpróbáltatásokon???

2011. július 3., vasárnap

Hmmm...

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy ide kiírom az email címem! Ha valakinek bármi gondja baja van lehet rá írni persze a nélkül is! Nyugodtan írhatok nekem! 

rebecca.toth@freemail.hu

puszi becca20