28. fejezet

Sziasztok!

 Meghoztam a fejezettet. Szerintem megkapjátok a válaszokat amiket szeretetek volna de ha nem akkor kéredzetek és én szívesen válaszolok majd nektek. A végért pedig ne haragudjatok de már mondtam nem lehet minden Happy End...
pussz becca20



Robert csodálkozva nézett utána. Azt várta, hogy Kris összeroppan, vagy legalábbis megdöbben a terhelő bizonyíték láttán. Ehelyett az asszony megőrizte lelki nyugalmát, és jéghidegen viselkedett.
De hát miért csodálkozik? Valamikor sajnálta, hogy elmondta Krisnek az apja viselt dolgait. Valamikor azt hitte, hogy ez a szomorú történet az egyetlen akadály, amely egy hosszú, sikeres házasság útjában állhat. De hát ez már régen volt. Azóta tudja, hogy Kris nem akar valójában jó felesége lenni egy gyereket szülni neki. Viszont  készségesen lett volna a szeretője. Alapjában véve ugyan olyan gőgös, mint az apja.

A szoba, ahová Krist vezették, csodaszép volt, de nyilvánvalóan nem Rob-é. A berendezés fehér és rózsaszín színösszeállítása lányszoba benyomását keltette. Különösen érvényes volt ez a mennyezetes ágyra, amelynek fehér muszlinbaldachinját rózsaszín bársonyszalagok díszítették.
Kris letette a levelet a fésülködőasztalra, és bőröndjét kereste, hogy vacsorához átöltözzön. Egy pillantás a szekrényre elárulta, hogy már minden holmiját kicsomagolták. Egy rövid ujjú, világoskék ruhát választott ki, amelynek szögletes kivágása és térdig érő szegélye volt. Felvette hozzá az ezüst színű szandálját meg a zafírokkal és és gyémántokkal díszített ékszert. A jegygyűrűtől azonban eltekintett. Gondoljon Rob azt, amit akar. Öt perccel hét előtt lement a lépcsőn, és zavartan körül nézett az előcsarnokban, mivel nem tudta, merre van az ebédlő.
- Erre tessék, senora - igazította útba a házvezetőnő, aki éppen akkor került elő.
Kris megállt az ajtó előtt, é nagy lélegzettet vett, mielőtt belépett. Az asztal végénél állt Rob.
Úgy nézték egymást, mint az idegenek. Rob sötét estélyi öltönyt viselt.  Távolságtartó volt, és lenyűgözően vonzó. Ahogy meglátta Kris ékszereit, mintha valami megvillant volna a szemében, aztán félig leeresztette a pilláit, és közömbös arcot öltött.
- Csinos vagy, mint mindig. Foglalj helyett! - mondta, és kihúzta a széket.
Kris leült és lopva megtörülte nedves kezét a ruhájában. Aztán gondosan az ölébe terítette az asztalkendőt, és elkerülte a férfi tekintetét, amíg a lélegzete meg nem nyugodott.
A házvezetőnő az egyik fogást a másik után tálalta. Rob mindent jó étvággyal megevett.Az asztali beszélgetés  a fogásokra, azok elkészítésére és a hozzájuk illő borokra korlátozódott.
Krisnek viszont nehezére esett, hogy egyáltalán egy falatott legyűrjön, a beszélgetéshez pedig csak egy-egy igennel vagy nemmel járult hozzá.
- Kitűnő vacsora volt - dicsérte Rob a házvezetőnőt, amikor az a kávét tálalta.
Az asszony elégedett mosollyal távozott.
- Nem valami sokat ettél, Kris - nézte Rob átható tekintettel a feleségét - Nem felel meg az ízlésednek az itteni konyha? Vagy talán  valami megfeküdte a gyomrodat? - Rob választ sem várva folytatta: - Nem valami kellemes érzés, ha a szeretett személyben csalódnia kell, ugye? Legalább most tudod, mit éltem át tegnap.
- Éppen ellenkezőleg - felelte végül - nagyon megnyugodtam, amikor elolvastam a levelet, noha a tartalma rendkívül visszataszító. Hidd el, mélységesen sajnálom azt, ami a nővéreddel történt - mondta hangsúlyozottan udvariasan. - Szegény lánynak minden oka megvolt rá, hogy halálosan szerencsétlen legyen.
- Ez minden amit mondani tudsz?
- Nem. Alaposan utánagondoltam mindennek. Ezt a levelet nem az apám írta. Tévedtél.
Rob arca bíborvörös volt a haragtól, és az erek veszedelmesen kidagadtak a homlokán.
- Abban azonban igazad van, hogy a levelet valóban Charles J. Stewart írta. Csakhogy nem az apám, hanem a nagyapám. Ő annak idején hatvan felé járhatott, ami bizonyos szempontból még súlyosbítja a helyzetét.
- A nagyapád? - döbbent meg Rob.
- Igen a családban minden első szülött fiút Charlesnek kereszteltek, apám még megkapta nagyapa második nevét is a Jhont. Ez mindig így volt kivéve a bátyámnál, aki a Cameron nevet kapta. Az apám hadilábon állt az apjával, ezért szakított a hagyománnyal és ő is inkább a John nevet használja.  A nagyapám ugyanis nagy szoknyapecér és mihaszna fráter volt, a család fekete báránya. Ő és a nagyanyám éveken át külön éltek, a válás azonban sosem került szóba.
Rob teljesen döbbentnek látszott.
- Nem tudom elhinni, hogy Vikcy...
- Pedig úgy van. Ismerem nagyapám kézírását. - Kris fáradtan felállt - Nem vagyok pszichológus és nem is kell annak lennem, mivel magad mondtad, hogy az orvosok szerint apakomplexusban szenved.
- Honnan jöttél rá? - kérdezte Rob lesújtva.
- A kézírás volt az első jel. A második az aláírás a Charles J. Stewart, apám sosem írt így alá. Mióta az eszemet tudom csak is a Johnt használja, mint már mondtam. Az évszám sem stimmelt akkor ugyanis egy évig külföldön tartózkodott. És ami a legfontosabb a cím ahonnan a levél jött nem más, mint a nagyszüleim címe. Márpedig ha apa külföldön volt, semmiképp sem adhatta fel onnan a levelet.
- Kris...Rob komoly arccal felállt és Kris felé nyúlt. Kris gyorsan elhúzódott. Nem akarta, hogy Rob megérintse. Azt akarta, hogy ez az egész fájdalmas történet a lehető leggyorsabban véget érjen.
- Persze nyilván semmi különbséget nem jelent, hogy az apám vagy a nagyapám követte el ezt a hitványságot. De csodálkozom rajtad, hiszen máskor olyan alapos szoktál lenni. Hogy lehet, hogy ezek a dolgok amiket az előbb felsoroltam észre sem vetted?
- Nem is tudom, mit mondjak - Rob újra megakarta érinteni Krist, de ő lerázta magáról a kezét.
- Nincs mit mondani. Tévedtél, de azért mégiscsak igazad van, mint általában. Végső soron te vagy a győztes.
- Nem, Kris - fogta meg Rob a felesége kezét - El sem tudom mondani, mennyire sajnálom, hogy összetévesztettem apádat, nagyapáddal. Enged meg, hogy jóvátegyem! Mondd meg, mit kívánsz, és én teljesítem.Kris csak egy dolgot kívánt a férje szerelmét. De ezt nem vallhatta be. Szomorúan rázta a fejét.
- Úgy látszik, nem értettél meg. Teljesen mindegy, hogy az apám volt, vagy a nagyapám. Semmi sem változtat, azon, hogy azért vettél el, hogy egy Stewarton bosszút állj. Visszaéltél a bizalmammal. Vissza tudod adni az elvesztett hitemet? Azt hiszem, nem. Most pedig, ha nincs ellene kifogásod, lefekszem, és holnap reggel szeretnék elutazni.

Másnap reggel, ahogy Kris lejött a lépcsőn, Rob már várta, és kertelés nélkül azzal fogadta:
- A helikopter már itt van, és Limában készen áll a magánrepülőgépem. Oda visz, ahova akarod. A Londoni lakás a tiéd. Nem fogom használni többet. Ami a Stewart Holdingot illeti , nincs többé mitől félned. A kölcsönt visszafizetnek tekintem.
- Ez rendkívül nagyvonalú tőled.
A férfi tekintete hűvös volt és kemény.
- Valamikor biztosan viszont kell még látnunk egymást, de nem reménykedem gyors válásban. Most mennem kell...el kell látnom a lovakat...gondolom mire vissza jössz már nem talállak itt.
- Ebben egészen biztos lehetsz. Ami a válást illeti, egyáltalán semmit sem akarok tőled, csupán egy írásos biztosítékot, hogy semmi olyan lépést nem teszel, ami árthat a cégnek.
- Azt megkapod - felelte a férfi durván, aztán sarkon fordult és kiment.
Krisnek előbb-utóbb szembe kell néznie azzal, hogy a házassága végérvényesen zátonyra futott...